2019. június 7-én egy nagyszabású integrált gyermeknapi program megrendezésére került sor a Debreceni Szociális Szolgáltató Központban.

 

A rendezvény civil szervezetek összefogásával valósulhatott meg. A gyermeknapi rendezvény fő támogatója a Debreceni Köz -Pont Ifjúsági Egyesület volt az Ady Endre Gimnázium 9. a osztályos tanulóival, valamint a Fény Felé Alapítvánnyal együttműködve.

Nekik köszönhetően a gyermekek és fiatalok egy élményekkel teli délelőttöt tölthettek el és széleskörű, vidám játékos tevékenységek közül válogathattak, pl.: ugrálóvár, tűzoltóautó kipróbálása, arcfestés, csillámtetkó, ügyességi játékok, fagyizás, örömfutás, Gyuri Bohóc stb.

Az integrált programokon óvodás - és gyerek csoportok is részt vettek, érzékenyítés céljából, akik önfeledten szórakoztak együtt a súlyosan- halmozottan sérült ellátottakkal. Az érzékenyítésben közreműködtek még a Siketek és Nagyothallók Hajdú- Bihar Megyei Egyesületének munkatársai, valamint a Fehér Bot Alapítvány Ki- Látó Ifjúsági Iroda tagjai is, akik a különböző segédeszközeikről tartottak bemutatót.

 

 

Debreceni Szociális Szolgáltató Központ

Ferencziné Kun Beáta intézményvezető