2015. november 19-20-án került megrendezésre a FICE által szervezett Gyermekparlament, melyen a Debreceni Reménysugár Gyermekotthonból 4 gyermek vett részt. A résztvevők beszámolóját az alábbiakban olvashatjuk.

A gyermekvédelem „versenyképes” jövőképei avagy a versenyszféra és a gyermekvédelem határterületei.
Beszámoló egy innovatív tréningmetódusról

Az X-SIGHT Vezetési Tanácsadó Kft. és a ColorPlay országos pályázatot írt ki nehéz sorsú 16-25 év közötti (gyermekvédelmi gondoskodásban élő, nagycsaládban élő, nevelőszülőknél élő, kistelepüléseken élő) fiatalok számára.

A pályázat keretein belül kétnapos fejlesztőtréningen vehettek részt a kiválasztott fiatalok a Magyar Telekom Nyrt. vezető munkatársaival közösen.

A Szociális Munka Napjáról
(2015. november 12.)

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltsége 2015. november 12-én 10 órakor rendezte meg a közvetlen fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi intézmények, valamint a Bihari Szociális Szolgáltató NKft. és a Hajdúsági Szociális Szolgáltató NKft. fenntartásában működő szociális intézmények dolgozói részére, a most már hagyománynak számító Szociális Munka Napját.

Beszámoló - A Debreceni Reménysugár Gyermekotthon gyermekei 2015. november 1-én, egy igazán izgalmas programmal zárhatták az őszi szünetet.

Új gyermekotthon és lakásotthonok átadása Komádiban

A „Nagy létszámú gyermekotthon kiváltása Komádiban” elnevezésű TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0010 azonosító számú projekt kivitelezése befejeződött.